“STORIE ALFA ROMEO” NEGYEDIK RÉSZ:

AZ ELSŐ FORMULA-1-ES BAJNOKSÁG

Az Alfetta 158

1938-ban az Alfetta egy műszaki csoda volt. A soros, nyolchengeres, egyfokozatú kompresszorral és háromtorkú karburátorral szerelt motor azonnal hihetetlen gyorsulásra volt kész, és rendkívül megbízhatóan működött. A szelepek vezérléséről dupla vezérműtengely gondoskodott, amelyet felülre helyeztek el. A könnyűfém használata lehetővé tette, hogy 165 kilogrammra csökkenjen a motor súlya. A váltó a differenciálművel egybeépítve hátul kapott helyet, így kisebb helyen is elfért, és optimálisabb volt a súlyelosztás is.

 

Menekülés Abbiategrassóba

A második világháború miatt az autók fejlesztése és kutatása félbe szakadt. Képzeljék el: 1943-ban Milánót elfoglalták a nácik, mindennaposak voltak a letartóztatások, az emberek begyűjtése, az anyagi javak elkobzása. Néhány Alfetta 158-ast a portellói gyárban tároltak, de fennállt a veszélye, hogy hadizsákmányként végzik. Ezért néhánymérnök és munkás úgy döntött, elrejtik őket. De volt egy probléma. Ahogy elindultak volna velük a teherautók, járőröző Wehrmacht katonák jelentek meg csőre töltött fegyverekkel. Szerencsére az Alfa Romeo egyik pilótája, Pietro Bonini svájci volt, és egy ideje már Berlinben lakott. Tökéletesen beszélt németül, és sikerült meggyőznie a katonákat, hogy engedjék tovább a szállítmányt. Így a 158-asok garázsokba és istállókba kerültek, ahol álfalak, farönkök mögött várták sorsuk, és a világ jobbra fordulását. Szerencsére az Alfettán eredetileg alkalmazott műszaki megoldások annyira kifinomultak voltak, hogy a háború után, sőt, van, hogy napjainkban is versenyképesnek bizonyulnak.

 

Az F1 indulása

Ahogy a háború véget ért, ugyanezeket az Alfetta 158-asokat gondosan felújították, hogy újra versenyezhessenek. Ez pedig egyet jelentett a győzelemmel. 1947-48-ban Nino Farina a genfi Nemzetek Versenyét, Achille Varzi a torinói Valentino Grand Prix-t, Carlo Felice Tossi pedig a milánói nagydíjat nyerte meg. Az 1950-es silversone-i nagydíj volt az akkor nyolc állomásos FIA Formula 1 Világbajnokság első versenye, amelyen az Alfa Romeo kisajátította a dobogót, Giuseppe “Nino” Farina lett a sorozat végén az F1 első világbajnoka. Az üzenet tisztán, és világosan érthető volt mindeni számára: még mindig az Alfa Romeo a győztes autó.

 

A 3F csapat és az Alfetta 159

A 158-as kiváló sebessége, kormányozhatósága és megbízhatósága az autóépítés egyik rendkívüli teljesítménye. Ehhez társult a 3F-es csapat, Farina, Fangio és Fagioli, vagyis Giuseppe “Nino” Farina, Juan Manuel Fangio és Luigi Fagioli. Ez a verhetetlen trió minden versenyt megnyert, amin csak elindult, összes riválisukat porig rombolták. Összesen tizenkétszer álltak a dobogón és öt leggyorsabb kör fűződik a nevükhöz.

Bár az Alfetta 1951-re már 17. évét taposta, a mérnököknek sikerült még pár lóerőt előcsalni a motorból, és 450 lóerővel, Alfetta 159 névvel kezdte meg a versenyszezont. A javításoknak, és a hihetetlenül tehetséges pilótáknak köszönhetően a 159-es megnyerte a svájci, a belga, a francia és a spanyol nagydíjat, tizenegyszer végeztek a pódiumon, mind a hét versenyen ők teljesítették a leggyorsabb kört, és az 1951-es világbajnokságot Juan Manuel Fangio, az Alfa Romeo aregnetin pilótája nyerte meg.