
Szintén a Genfi Autószalon újdonsága az Alfa Romeo Brera, az új, 1,75 literes, közvetlen befecskendezéses, és turbós TBi benzinmotorral. A 200 lóerős, Euro5-ös emissziós besorolású erőforrással a kupé 235 km/órás végsebességre képes, s mindössze 7,7 másodperc alatt gyorsul álló helyzetből 100 km/órára. Komoly menetteljesítményei ellenére átlagfogyasztása mindössze 8,1 l/100 km, széndioxid kibocsátása pedig 189 g/km. Gazdag alapfelszerelésén túl (Frau bőrhuzatú ülések, elektromos első ülésmozgatás, kétzónás légkondicionáló, hét légzsák, sebességtartó automata, VDC menetstabilizáló rendszer, emelkedőn elindulást-segítő elektronika és elektronikus (Q2) első differenciálzár) ez a modell az első sárvédők TI feliratairól is azonnal azonosítható.
A TI rövidítés Turismo Internazionalét jelent. Az Alfa Romeo története során kizárólag olyan modellek kaphatták meg ezt a nevet, amelyek messze kitűntek társaik közül különleges felszereléseikkel és műszaki megoldásaikkal. A TI kivitelek mindig sorozatgyártmányú modelleken alapultak, de formai és műszaki részletmegoldásaikat a márka versenytapasztalatai alapján tervezték és dolgozták ki. Így válhattak valódi, telivér közúti sportkocsikká.
Az Alfa Romeo mérnökei a TI-vé történő átalakítás során 10 mm-rel csökkentették a Brera hasmagasságát, tovább javítva az így is élvonalbeli menetteljesítményeket és a vezethetőséget. A felfüggesztés rugói, lengéscsillapítói a korábbiaknál feszesebbek, a ? 8C Competizone keréktárcsáit idéző ? 19 colos könnyűfém kerekeken feszülő abroncsok még biztosabb útfogása érdekében, különösen a kanyarstabilitás fokozására.
Az ultrakönnyű tárcsák elődleges feladata a futómű lengéskényelem-rontó rugózatlan tömegeinek csökkentése, de természetesen a fékek megfelelő hűtése is kiemelt szempont. A Brera TI nagy átmérőjű Brembo féktárcsáit radiális rögzítésű egyben öntött könnyűfém féknyergek ölelik körül. A kiemelkedő minőségű és különleges műszaki megoldások eredményeként megszülető jól megszokott és tökéletes Alfa Romeo vezetési élmény és irányíthatóság minden körülmények között a vezető és utasai biztonságát, s a vezetés élvezetét célozza.
Belterében a Brera TI tökéletesen egyesíti az Alfától megszokott sportosságot az olasz formaharmóniával és eleganciával. A fejlesztés során, a kidolgozás minőségén túl az anyagkiválasztásra helyezték a legnagyobb hangsúlyt az Alfa Romeo Style Center formamesterei. Az anatómiai szempontok messzemenő figyelembe vételével megtervezett üléseket finom, puha, varrott bőr borítja, és fém TI logók díszítik. A vevő kérésére a középkonzol és a kormány betéteinek anyaga szénszálas is lehet, a kézbe simuló karimájú kormány és a sebességváltó gombja pedig természetesen lyuggatott bőrhuzatú. A beltér még különlegesebbé tehető a műszerfal igényes, kézi készítésű bőrhuzatával. A tökéletesen sportos összhatás érdekében a műszerek rajzolata is egyedi, megvilágításuk fehér, a pedálok taposófelülete csúszásmentesített alumínium.
Az Alfa Romeo 159 az új motorokkal
A Genfi kiállítás négyajtós 159-ese tökéletesen egyesíti az Alfa Romeo sportosságát a hamisítatlan olasz stílussal, a 159 Sportwagon ugyanakkor a stílust, a teljesítményt és a kezelhetőséget egyesíti a kombi értékeivel, a jól kihasználható csomagtérrel és az így nyújtott flexibilitással. A kiállított autókban két új, 2009 áprilisától elérhető Euro5-ös kibocsátási normájú motor dolgozik: az 1,75 literes, közvetlen befecskendezéses, 200 lóerős, turbós benzines TBi és a 170 lóerős közös csöves befecskendezésű JTDM turbódízel.
Az új turbós benzinmotorral (200 lóerő 4750/perc és 5500/perc között, 320 Nm forgatónyomaték már 1400/percnél) a 159-esek végsebessége 235 km/óra és 7,7 másodperc alatt gyorsulnak álló helyzetből 100 km/órára. A látványos piros 8C-vel szemben kiállított négyajtós 159-es TI felszereltségű, csökkentett hasmagasságú felfüggesztéssel, 19 colos könnyűfém keréktárcsákkal, látványos légterelőkkel és nagy, piros könnyűfém féknyergekkel: nagyon határozott ?úthoz tapadó? megjelenés.
A TI belső azonnal felismerhető formázott, lyuggatott bőrhuzatú, varrott piros Alfa Romeo logós sportüléseiről, bőrhuzatú, piros varrású sportos fogású kormányáról és szintén bőrrel burkolt váltógombjáról. Az utastéri burkolatok feketék, a betétek anyaga sötét alu. Legalább ennyire sportos a műszerfal óráinak és kijelzőinek rajzolata, a pedálok és a vezető lábterének könnyűfém, TI logós kopóbetétje. Ebben az autóban háromzónás az automata légkondicionáló, elektronikus differenciálzáras (Q2) és menetstabilizáló elektronikával ellátott (VDC) hajtáslánc. Ezen felül található benne Blue&Me navigációs rendszer, Bose hi-fi, és sebességtartó automatika is.
Emellett az autó mellet áll a 159 Sportwagon, az új, 170 lóerős, Euro5-ös tisztaságú JTDM turbódízellel. Ezzel a motorral 216 km/óra a Sportwagon végsebessége, állórajtos 100 km/órás sprintjének szintideje pedig 9 másodperc. A kiállított autó Sport felszereltségű, ennek legfontosabb külső ismertetőjegye a turbinalapát formatervű könnyűfém keréktárcsa szett. Az utastérben sportkormány (rádió- és navigáció vezérlő gombokkal), fekete varrású bőrhuzatú váltógomb, és új, bőrborítású sportülések fogadják a beülőket. A hangulatot, a tetőoszlopokat és a kalaptartót is borító fekete tetőkárpit teszi még sportosabbá. A jelvények matt alumíniumok, s a műszerfal grafikája is sportos. Az autó felszerelése (részben feláras) is különleges: háromzónás automata klímaberendezés, menetstabilizáló rendszer (VDC, elektronikus Q2 differenciálzárral), sebességtartó automata, Bose hi-fi, navigáció (telefon kihangosítóval és hangutasításos rendszerrel) és Visibility Pack (eső-, fény- és szürkületérzékelővel).
Alfa Romeo MiTo
Az Alfa Romeo eltökélte, hogy fiatal rajongóinak elkészíti a lehető legsportosabb kompaktkategóriás modellt. Így született meg a modern és innovatív MiTo, amelynek neve a sporttörténetben mindig is jeleskedő márka dicsőséges múltjára utal. A nagyon is kifejező MiTo név az olasz mítosz szón, kívül (amellyel egyszersmind a márka jelene és múltja közötti kapcsolatot is erősíti), két olasz városra, Milánóra (ahol az autót tervezték) és Torinóra (ahol gyártják) is utal. A Genfi Autószalonon két MiTo áll a közönség elé, mindkettő Distinctive felszereltséggel, Prémium és Sports csomagokkal és a méltán híres 1,4 literes turbós benzinmotor 155 lóerős kivitelével.
Mindkét autó extralistája gazdag: kétzónás légkondicionáló, sebességtartó, Bose hi-fi rendszer, parkolóradar, multifunkciós kormánykerék, hátsó légterelő, sportos pedálok, bi-xenon fényszórók és 18 colos könnyűfém keréktárcsák. Az Alfa Romeo és a Magneti Marelli által közösen kifejlesztett új generációs RadioNav nevű, - az infotainmentet és a navigációt is egy egységbe foglaló - rendszer is megtalálható mindkét autóban. A RadioNav a GPS rendszerből, két erősítőből (az egyik kifejezetten a forgalmi információkat (TMC) figyeli) és egy CD/MP3 lejátszóból áll.
Az európai navigációs térképeket CD/DVD helyett kisméretű SD kártyán tárolja a rendszer, így gyorsabb az adatforgalom és az útvonalak újratervezéséhez szükséges idő is lerövidül. A kijelző 6,5 col képátlójú nagy felbontású, mindig jól leolvasható folyadékkristályos képernyő. A Blue&Me hangfelismerő hangutasításos rendszere a RadioNav-on kívül a Bluetooth telefonkihangosítót is képes kezelni. Az egyik autóban mindezeken kívül bőrhuzatú az ülőgarnitúra, és nagyméretű elektromos mozgatású üveg napfénytető is van.
A MiTo az olasz szakújságírók által odaítélt ?Auto Europa? díj 2009-es győztese, mitöbb, öt csillagot szerzett az EuroNCAP töréstesztjén. Ezzel biztonság szempontjából egy csapásra kategóriájának vezető helyére lépett: a felnőtt utasok védelmét ellenőrző vizsgán az elérhető 37 pontból 36-ot begyűjtött, az EuroNCAP által frissen bevezetett - az első üléseken az ostorcsapásos nyaksérülések elleni védettséget vizsgáló - tesztet pedig 3,35 ponttal zárta, összességében ?jó? minősítést szerezve (az elérhető maximum 4 pont).
Hogy mindez hogyan lehetséges? A válasz egyszerű. Az Alfa Romeo MiTo a teljesítmény az olasz stílus és formaművészet, valamint a vezetési élmény és a biztonság tökéletes elegye. Az új kompakt Alfa tökéletesen képes megmutatni a márka valamennyi értékét: agresszív vonalak, kifogástalan olasz ízlésvilág, sportosság, és részletekbe menő igényesség.
Mint minden Alfa Romeo, a Mito is koncentráltan nyújtja a fejlett műszaki színvonalat és a tökéletes felszereltséget. A fékek kerekenkénti független működtetésével elektronikus differenciálzárként működő Q2 rendszert, a kritikus stabilitási helyzetekben a vezető dolgát megkönnyítő (a kormány forgatását a helyes irányban könnyebbé tevő) DST (Dynamic Steering Torque: dinamikus kormánnyomaték) rendszert és a különböző fedélzeti elemekre egyszerre (motor, fékek, lengéscsillapítók, kormányzás) ható és így az autó karakterisztikáját gombnyomásra változtató D.N.A-t. Három alapbeállítás választható, Dynamic a sportos vezetéshez, Normal a városi autózáshoz, és All weather, a csúszós utakra.
Végül, de nem utolsó sorban Az Alfa MiTo motorválasztéka is kibővült, két új erőforrással: az 1,4 literes turbós benzinmotor 120 lóerős kivitelével, és az 1,3-as, közös csöves Multijet turbódízel 90 lóerős változatával. Az új benzines éppen a belépő (78 LE-s) szívó 1,4-es, és a 155 lóerős, szintén 1,4 literes turbós közé passzol a kínálatba, az 1,3-as dízel pedig a gázolajos paletta új belépője, s éppen az 1,6 literes, 120 lóerős dízel alá illik. Az új benzinmotor 5000/perces fordulatszámon éri el 120 lóerejét, forgatónyomatéka 206 Nm, 1750/percnél. Kiváló menetteljesítményekre képes vele a MiTo. Az autó végsebessége 198 km/óra, állórajtos gyorsulási ideje (100 km/órára), 8,8 másodperc.
Ezzel a kiegyensúlyozott géppel a MiTo tömeg/teljesítmény aránya is optimális, ráadásul éppen abban a teljesítményszegmensben lép színre, amelyben a versenytársak zöme egyáltalán nem kínál feltöltős benzinmotorokat. Az 1,3 literes JTDM turbódízel a gázolajos motorok legújabb generációját képviseli: nagynyomású közös csöves befecskendezés, változó turbógeometria. Soros négyhengeres, hengerenkénti négyszelepes, 1248 köbcentis, furata 70, lökete 82 mm. 90 lóereje 4000/percnél, 200 Nm forgatónyomatéka pedig már 1750/percnél megérkezik. Meglepően takarékos, kombinált átlagfogyasztása mindössze 4,5 l/100 km, széndioxid kibocsátása kevesebb, mint 120 g/km. Így az 1,3 literes turbódízellel hajtott MiTo kategóriájának egyik legtisztább és legtakarékosabb autója, miközben semmit sem veszít a hagyományos Alfa Romeo értékekből, azaz a sportosságból és az élvezetes vezethetőségből.
Alfa Romeo 8C Competizione és 8C Spider
A Genfi Autószalon kihagyhatatlan része az Alfa kis sorozatú szupersport gépeit bemutató stand. A keménytetős 8C Competizione és a nyitható tetejű 8C Spider komolyan megmozgatja a gyűjtők fantáziáját világszerte, nem csoda hogy alig pár nap alatt több ezer megrendelés érkezett ezekre a modellekre. Pedig mindkettőből csak 500 példány készül, a formaterveket az Alfa Romeo Style Center rajzolta. A modellek karosszériájának összes eleme szénszálas, tökéletesen megtestesítve ezzel a márka technikai erényeit, és különállását. A karosszériák lendületes vonalai tökéletesen illenek az autók és a márka múltja által sugárzott ?guruló műalkotás? érzéshez, ugyanakkor már ma a jövőbe vetítik az Alfa Romeo technikai, technológiai különlegességét.
A két 8C motorja egyforma: 4,7 literes V-alakban elhelyezett nyolchengeres, 450 lóerővel. Az erőforrás a hátsó kerekeket hajtja transaxle rendszerű hajtásláncon át. Ebben a motor az autó orrában forog hosszirányban, a hatfokozatú, szekvenciális, kézi kapcsolású sebességváltót azonban, a tökéletes tömegelosztás érdekében nem közvetlenül a motor mögé, hanem a hátsó tengelyre szerelték, s nagy fordulatszámú kardán köti össze a V8-assal. A két autó tökéletes olasz eleganciát sugároz, stílusuk egyedi és összetéveszthetetlen, a sportos vezetés élvezetét és az Alfa sporthagyományok tiszteletét egyszerre sugározzák. A különleges szénszálas kerámiatárcsákkal dolgozó Brembo fejlesztésű fékrendszer (CCM) alapfelszerelés a Spideren. Ez kemény igénybevétel mellett (jó hőbírása, és kiváló hővezetése miatt) is tökéletes lassulást garantál, ugyanakkor csökkenti a rugózatlan, s így lengéskényelem és kanyarstabilitás-rontó futómű tömeget.
Műszaki Adatok
Alfa Romeo 159, 1,75 literes
Alfa Romeo 159, 2,00 literes
Alfa Romeo Brera






